A legegyszerűbb és egyben a legbonyolultabb

Az ember, amikor vállalkozást alapít, úgy gondolja, hogy ha már sikerül végig menetelnie a legnehezebb részeken, az alapítás nehézségein, az emberek kiválasztásának és munkába állításának feladatain, a munkafolyamatok kialakításán, akkor bizony sokkal könnyebb dolga lesz és már szinte csak élveznie kell majd a vállalat irányítását, a feladatok ellátását. Én is azt gondoltam, hogy ha már sikerül minden beszerzési projektet végig futtatni, akkor bizony könnyű dolgom lesz és már nem kell kis apró dolgokra figyelni csak azért, hogy aztán egy ellenőrzés során az embert ne érje kellemetlen meglepetés. Persze ez nem így van, közel sem így alakult a helyzet. Fokozatosan kellett rájönnöm, hogy igazság szerint nem lesz sem kevesebb dolgom, sem pedig könnyebb dolgom, egészen egyszerűen csak át fog alakulni a munka és feladatkör. Ennek tükrében pedig hozzá kellett szoktatom magam ahhoz, hogy bizony folyamatos terhelésnek és folyamatos stressznek leszek kitéve, ez nem fog változni az idők folyamán, sem egy, sem pedig két év múlva, ha csak persze át nem adom a cégvezetést valaki számára. Ez viszont nem volt tervben.

Ma már teljesen jól veszem ezeket az akadályokat. Megtanultam egyszerre több színtéren is helyt állni, kezelni a stressz hatásait és folyamatosan figyelni arra, hogy rendszeres kikapcsolódás és pihenés segítsen a munkában. Persze még a mai napig is érnek meglepetések, közel hét év után is, még akkor is, hogy a lehető legjobb partnerekkel dolgozhatok együtt. Ilyen volt legutóbb például a gépek üzembe helyezése, mely a munkavédelem területén minket segítő csapat nélkül biztosan szabálytalanságba fulladt volna, hiszen én sem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult és adminisztratív kötelezettségekkel tarkított egy lefolytatott beszerzés üzembe helyezése. Szerencsére az activesafety csapata tökéletesen helyt áll ezen a területen, így nem kellett emiatt sem aggódnunk. Azonnal jelezték hogy feladataink vannak. Ezért is szeretem hogy ők állnak mellettünk a munkavédelem területén, hiszen egy percig sem kell aggódnom hogy bármilyen ellenőrzés kapcsán negatív véleményt vagy büntetést kapnánk.